| A
történelmi és kulturális emlékekben gazdag dél-dunántúli régió turizmusának
legnépszerűbb célpontjai a török hódoltság korához kapcsolódnak. Számos, ebben
a korban épült műemlék található a Dél-Dunántúlon, többek között Pécsett,
Szigetváron, Mohácson, Siklóson, melyek töretlenül őrzik népszerűségüket a
látogatók körében.
„Történelmi
emlékek, maradandó élmények” – Siklós – Mohács Élményút
Ötvöztük a történelmi korok hangulatát a
gasztronómia és az aktív pihenés élményeivel, hozzáadtuk Dél-Baranya híres
vendégszeretetét és változatos élővilágát!
Jelentős támogatással a háttérben Mohács és
Siklós városa összefogott hogy a térségről ne csak Pécs kulturális zsongása és
Villány kiváló borai jussanak eszünkbe.
Ritkán találkozunk ilyen példaértékű
kooperációval, mely egy csokorba fűzi a két város történelmi emlékeit, hívogató
látványosságait, kulturális sokszínűségét felkínálva egy komplex turisztikai
útvonalat!
A tematikus út Mohácsot és Siklóst köti össze.
A Mohácsi csata helyszíne, Siklós vára és dzsámija eddig is, évtizedeken
keresztül bizonyították turistacsalogató képességüket.
A 2011-ben megvalósult fejlesztések után a
helyszínek új szolgáltatásokkal, még több élményt és új ismeretek
megszerzésének lehetőségét kínálva várják a látogatókat.
A
megújult Siklósi Vár
Túránk első célpontja Siklós városa.
Történelmi
– kulturális háttér:
Siklós a
Tenkes-hegy lábánál, a Harkány-Nyárádi síkon található.
A város,
mely a térség gazdasági és kulturális életének központja, méltán híres
borairól, váráról és a városban található számtalan műemlékről, de mára joggal
lehetnek büszkék az itt lakók a megújuló történelmi belvárosra, a hangulatos
utcácskákra, amelyekben ízlésesen talál egymásra az idők homályába vesző múlt
és a sikerekkel kecsegtető jövő.
Siklós
létéről az első hivatalos okirat 1190-ből származik, ettől kezdve a magyar
történelem legjelentősebb családjainak volt birtokközpontja és székhelye. A
Dráva síksága felett őrködő határszéli vár az ország egyik legépebben megmaradt
várkastélya. Az erődöt először 1294-ben említik oklevélben.
Siklósi
vár1394-ben a Garai család tulajdona lett a vár, amelyet ezt követően,
évtizedeken át fejlesztettek. Erről az időszakról a gótikus szárny és a gazdag
gótikus boltozással épült várkápolna - Magyarország egyik legszebb ilyen emléke
- tanúskodik.
1515-től
a Perényiek építkeztek a várban, nekik a reneszánsz átalakítások köszönhetőek.
Perényi Imre felesége volt Kanizsai Dorottya, akinek szobra a várárokban áll.
Kanizsai Dorottya és férje temettették el a mohácsi csata elesett katonáit.
Vár
fejlesztések + Látogatóközpont
A
Siklós – Mohács Élményút projekt fejlesztéseinek köszönhetően a Siklósi Vár
részlegesen megújult 2011-ben.
Siklós jelképévé vált Siklósi Vár kívül-belül
megújult - a térség turisztikai információs központjául szolgáló vadonatúj,
korszerű látogatóközponttal várja a
látogatókat. A legmodernebb építészeti megoldásokat felvonultató
Látogatóközpont ad helyet a kor kihívásainak megfelelő érintő képernyős
termináloknak, melyek az odalátogató turistákat tájékoztatják a térségről. A
központban az ajándékbolt, kávézó mellett helyi művészek keze nyomát viselő
művészeti alkotásai is elbűvölik az érdeklődőket.
A vár a Várszínház Kft. által szervezett komoly-
és könnyűzenei koncertekkel, nyári színházi előadásokkal szórakoztatja a
nagyérdeműt a nyári szezonban. Az idei évben ellátogatott a városba többek
Eszenyi Enikő, aki kortárs női költők tollából származó nőies darabokkal
nyűgözte le közönségét „A gyönyörben nincs középút” címmel.
2011 tavaszán megújult a várban található Dorottya-kert, a Barbakán és a feljáró, a falszoros
és a gyilokjáró is.
A vár teljes mértékben akadálymentesített,
mozgás sérült látogatók is könnyű szerrel használhatják a szolgáltatásokat.
Siklósi
Malkocs bej dzsámi
Túránk
következő állomása egy különleges dzsámi.
Az oszmán hódoltság alatt a törökök erődnek
használták a várat. A külvárosban mecseteket építettek, ezek közül is
kiemelkedett a rózsaligettel övezett Malkocs bej dzsámi.
Aktív
kikapcsolódás – Siklós Thermal Spa
Egyedülálló természeti, történeti
környezetben, a Siklósi Vár szomszédságában található Siklós új termálfürdője.
A fürdő belsőépítészete rendkívül impozáns, a medencéket körülvevő színes
bástyák pedig különleges hangulatvilágukkal a vár biztonságos falait
jelképezik. Minden egyes bástya belsejében meglepetés élmények várják a
fürdőzőket! A háromszintes, több, mint 5000 négyzetméteres komplexumban hideg
és meleg vizes medencék egyedülálló élmény elemekkel, gyermek- és élményfürdők,
szaunavilág, sportpályák, vendéglátó egységek nyújtanak élménydús
kikapcsolódást
Szerb-ortodox templomot a XV. században
letelepedett szerbek és 1738-ban a hívők adakozásából emelték. A templom
leégett, amit 1783-ban a mai alakjában építettek újjá. Ikonosztáza és
berendezése 1800 körül készülhetett. A berendezések legértékesebb darabjai -
köztük egy rekesz- zománcos XII. századi nyakbavaló ereklyetartó doboz - a
szentendrei görögkeleti egyházművészeti gyűjteménybe került. Kulináris
élvezetek – Tenkes Csárda
Az élményút során érdemes meglátogatni a híres
Tenkes Csárdát mely Siklóstól pár km-re fekszik. A hely igazi magyaros
ételeivel, különleges atmoszférájával csábítja az ide látogatókat. Családoknak
külön ajánljuk figyelmébe – a hely híres a csárda mellett elhelyezkedő mini
vadasparkjáról! Különböző rendezvényekkel – huszártalálkozókkal, szüreti
találkozókkal várja vendégeit! Új
fogadóépület a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen - Mohács - Sátorhely
A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen megvalósuló
új fogadóépület és a benne kialakításra kerülő interaktív kiállítás részletesen
szemlélteti a mohácsi csata eseményeit, méltó emléket állítva a harcban elesett
magyar hősöknek.
A négyszintes épület tervezője Vadász György
DLA Ybl-, Kossuth-, Steindl Imre-díjas építész.
Az épület legalsó, „nulladik” szintjén
kiállítótér kap helyet, ahol a csatával kapcsolatos bemutató tekinthető meg. A
látogatók a legkorszerűbb, interaktív módszerek alkalmazásával ismerhetik meg a
csatához vezető folyamatot, a csata mozzanatait és a csatát követő tragikus
események sorát. Az ismeretanyagot három különböző, HD-minőségben vetítésre
kerülő film mutatja be, melyek igazodnak a látogatók életkorához, szakmai
felkészültségéhez: külön film készült az óvodás korosztálynak, az iskolásoknak
és a felnőtteknek, valamint a történelemmel foglalkozó szakemberek számára. A
kiállítási tér egyik fő attrakciója az a kiterjesztett valóságot (augmented
reality) alkalmazó megjelenítő, melyben a látogató egy olyan vizualizált
csatatérbe kerül, ahol ő maga filmszerűen mozgó háttérfelületen jelenik meg,
korhű öltözetben. A vetített filmekhez, kiállítási tárgyakhoz kapcsolódó
hanganyagot a vendégek fejhallgatón hallgathatják meg a látogatás során. A
kiállítótérben elhelyezett fekvő LCD kijelzőn egy közismert 3D-videójáték
alapján készült bemutatón lehet megszemlélni a mohácsi csata történéseit.
Az interaktív
kiállítás mellett a másik fő attrakció a felső, Szent Koronát mintázó,
speciális hővisszatartó képességű üveg kupola.
Az épület országos jelentőségű természetvédelmi területen kap
elhelyezést, ahol helyi szinten a légszennyező anyagok kibocsátásának lehető
legalacsonyabb szinten tartása fontos szempont.
A fogadóépület
fűtési és hűtési hőigényét, illetve melegvíz igényét egy kisegítő fűtés
nélküli, geotermikus hőszivattyús rendszer szolgálja ki. A kupolából pazar
panoráma tárul a látogatók elé a csata síkjára és a sírkertre.
Az erdőben egy tematikus sétaút került
kialakításra, mely elsősorban csoportok, de akár egyéni látogatók számára is
izgalmas feladatokkal segíti a téma jobb megismerését, az ismeretek játékos
elsajátítását.
Vízi
turisztikai bázis a Duna-parton - Mohács
Mohács a dunai vízi turizmus tradicionális központja. A város célja, hogy
változatos sportolási lehetőségek által mindenki számára élménnyé tegye a helyi
vízi adottságok élvezetét. Ennek érdekében új
kikötőpontonok kerülnek kihelyezésre, vízi
sporteszköz kölcsönző és kerékpárkölcsönző kezdi meg működését a 2012
szezonban. A kellemes andalgásra, családi kikapcsolódásra vágyók kedvéért
meghosszabbítják, hívogatóbbá varázsolják a parti sétányt, és új játszótér
került átadásra.
Dunatúra
– Vizi Élményközpont - Mohács
Az 50 fő befogadására alkalmas különlegesen
kialakított tutaj hajó a hét minden napján előzetes bejelentkezés alapján
fogadja az érdeklődőket.
A túra során megismerkedhetünk a Duna-Dráva
Nemzeti Park természetvédelmi területén dél-magyarországi Duna szakasz
páratlanul szép természeti környezetével, gazdag élővilágával.
Különböző tematikus programokkal is várják a
túristákat, baráti társaságokat – mint halászbemutatók, madármegfigyelő
tutajtúrák, esküvők, hajnali meditációs események.
Barangolások
a szőlőhegyen – Mohács!
Mohács és térsége Dél-Baranya jelentős bortermő területe, mely méltón
válik egyre híresebbé, főleg fehérborairól. A térség szubmediterrán
éghajlatának és kedvező domborzati tulajdonságainak köszönhetően illatos,
zamatban gazdag, fehérborok, rozé, és vörösborok születnek itt. A helyi
borkultúrához illeszkedik a gasztronómiai kínálat is, mely sokszínűségét a
térségben keveredő etnikumok (sokacok, szerbek, svábok)hagyományainak
szinergiája adja.
A 2011-es év
megújulást hozott a Mohács-Szőlőhegyi pincesor számára is, mely az eredeti
hangulatának megőrzése mellett díszburkolattal gazdagodott. A pincesorról
leérve az új rendezvénytéren találhatjuk magunkat, mely a borturizmus híveinek
nagy örömére egyre szélesebb programkínálattal csalogatja a látogatókat.
Népművészet
A mohácsi Busójárás az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének
reprezentatív listájára került. Ehhez kötődően nagy hagyományokkal rendelkezik
a kézművesség egy speciális ága, a busóálarc faragás. A maszkfaragás története
a XIX.század közepéig nyúlik vissza. Mára a főleg vörös fűzből vagy hársfából
készült álarcok mérete csökkent, formájuk is átalakuláson ment át, de alapvető
jellegzetességeik, a vörös festés, a két szarv, vagy az ijesztő „vigyor”
napjainkig megmaradtak. Több, mint 100 éves története alatt a maszkfaragás
külön népművészeti ággá nőtte ki magát, mesterei a mai napig alkotnak Mohács városában.
A város kézműves hagyományai azonban korántsem merülnek ki a
faragásban. A mohácsi kézművesség a fekete kerámiának köszönhetően is híres. A
kerámia speciális színét az égetőkemence lefojtásával nyerik, felületének
gazdag motívumvilágát pedig karcolással alakítják – ehhez a módszerhez sok száz
éve hűek a helyi alkotók.
Hasonlóan a busóálarc faragáshoz, a feketekerámia készítés mestersége
sem tűnt el a városból az idők során. Mohácsra látogatva több aktív és fiatal
népművésszel találkozhatunk, széles kínálatukban mindenki talál magának olyat,
melyet szívesen lát otthona díszeként is.
Mohács
főtere - FOGADALMI TEMPLOM
A Csatatéri
Emléktemplom vagy más néven Fogadalmi templom alapjaiban háromezer magyar
község, ötvenkét város és huszonöt megyeháza udvarából felvett egy-egy kg-os
emlékföld-csomagokat helyeztek el, jelezve ezzel nemzetünk összefogását. A
bizánci stílusú katolikus templom építése 1292-ben kezdődött el.
Árkay Aladár
(1868-1932) és Bertalan (1901-1975) mérnöki tehetségét dicséri az ország első
betonhéjazatú építménye. Az íves oldalfalakat Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959)
művészi munkái, a középkori székesegyházakra emlékeztető –szenteket ábrázoló-
impozáns üvegablakai díszítik.
A kupola
nonfiguratív ábrákkal teli ablakai 1984-ben Michael Gaussling német üvegművész
munkája nyomán készültek.
A templomban egy
régi Madonna-szobrot, az ún. Mohácsi Boldogasszony szobrát őrzik.
Árkayné Sztehlo
Lili tervei alapján 1952 és 1956 között készültek el Kolbe Mihály (1907-1990)
mohácsi festőművész kivitelezésében a templombelső legnagyobb művészi értékei
közé tartozó mozaikkép.
A templom jelenlegi
állapotában is szemet gyönyörködtető, nemcsak Mohács, hanem egy kicsit
nemzetünk jelképe is lett. 1989 óta műemlék.
KANIZSAI DOROTTYA MÚZEUM
Ha már a környéken
járunk ne hagyjuk ki a Kanizsai Dorottya múzeumot sem. A múzeum eredeti anyagát
a II: Lajos Múzeumegyesület még az 1900-as évek elején kezdte gyűjteni. A
földszinti teremben időszakos kiállítások, az emeleten a „Magyarországi
horvátok, szerbek és szlovének népviselete és népművészete” című állandó tárlat
tekinthető meg. Az országos gyűjtőkörből adódóan egyedülálló horvát, szerb, és
szlovén néprajzi anyaggal rendelkezik.
SZERB-ORTODOX TEMPLOM
Mohács talán legszebb temploma! A török
veszedelem elől hazánkba védelmet kereső 1732-ben építették templomukat,
melynek 48m magas, karcsú tornya emelkedik a város fölé. Berendezésének az
egyik legrégebbi egyházi templomrendet őrzi. Anyagát tekintve csak fából
készült. Belsejében a szentélyt elválasztó szentképfal (ikonosztáz) kivételes
látványt nyújt. Csóka Mór magyar festő munkája Uros Prébity szerb festő
ikonosztázainak mintájára készült. A falfestmények a XVIII. századból valók,
Buday Béla pécsi mester keze nyomát őrzik.
KÖLKED
- Fehérgólya múzeum
Utunk végső állomásaként ajánljuk az
egyedülálló fehérgólya múzeumot!
A Mohácstól délre fekvő Kölked lakossága
évszázadok óta együtt él a gólyákkal. A dunai ártér határában fekvő község
mindig biztos fészkelő és táplálkozó helye volt a fehér gólyáknak. Itt
található az országban Fehér Gólya Múzeum, ezen kívül csak Lengyelországban
szerveztek ilyen kiállítást.
A 2002 óta működő, európai kitekintésben is
egyedülálló tematikus múzeum egyetlen állatfaj, a fehér gólya (Ciconia Ciconia)
köré szerveződött.
Az egykori iskolaépületben megismerkedhetünk a
fehér gólyák táplálkozásával, fészkelési szokásaival, vonulásukkal. Kitekintést
kapunk a gólyák családjának valamennyi tagjáról, melyek közül hazánkban csak
két faj él. A gólya irodalmi, néprajzi vonatkozásai is megtalálhatók itt.
|